Római Katolikus Plébániatemplom

Kategória: KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
Cím/hely: Sátoraljaújhely


A középkori templomot 1482-ben építették újjá. A reformáció és ellenreformáció küzdelmei során hétszer cserélt gazdát, hol a protestáns, hol a katolikus hívek használták, végül 1714-ben engedték át végleg a katolikusoknak. 1759-ben új tornyot és órát kapott, ám miután 1765-ben és 1768-ban leégett, lebontották. 1771-től 1795-ig építették föl az új templomot, ami 1812-ben újra leégett. A felújítást követően 1860-ban Szent István tiszteletére szentelték fel és új, díszes oltárképpel látták el a templomot, majd Cziegler Győző tervei alapján – többek között kereszthajóval bővült és új berendezést kapott – 1909 és 1911 között nyerte el mai formáját.

A főoltárt, a szószéket, a keresztkutat és a torony alatti Szent sír oltárt 1910-ben készítette Hild Lipót Sopronban. Két oltárképét Boruth Andor újhelyi festőművész festette, a freskókat Petrasovszky Manó, Petrasovszky Leó és Takács István készítette 1929-ben. A templom orgonája kétmanuálos és 1891-ben készült a Rieger-műhelyben. Szomszédságában áll az 1852-ben épült, romantikus stílusú, műemlék jellegű plébániaház.

126_0_300.jpg

 


Források:
KOVÁTS Dániel: Sátoraljaújhely helynevei és történeti topográfiája. Sátoraljaújhely, 2008.
PATAY Pál: Zempléni harangok. Miskolc, 2009.
Sátoraljaújhely lexikona. (szerk.biz.: Fehér József et al.) Sátoraljaújhely, 2001.
http://satoraljaujhely.utisugo.hu/latnivalok/romai-katolikus-plebaniatemplon-satoraljaujhely-87049.html
https://www.facebook.com/pages/Szent-István-Római-Katolikus-Főplébánia-Sátoraljaújhely/162649247120772
http://satoraljaujhely.varosom.hu/latnivalok/vallasi-epuletek/Szent-Istvan-romai-katolikus-plebaniahaz-es-plebaniatemplom.html
http://www.satoraljaujhely.hu/varos2/index.php?option=com_k2&view=item&id=3964:romai-katolikus-plebaniatemplom&Itemid=337
http://itthon.hu/uti-tippek/-/netaview/45714/szent-istvan-romai-katolikus-templom