Emődi pincesor

Kategória: ÉPÍTETT KÖRNYEZET
Cím/hely: Emőd, pincesor


, A pincerendszerek kialakításában a pálosok jártak élen. Az Emődi Tehéntánci pincék építése már a XIV. században megkezdődött. Az 1576-os Bordézsma összeírás szerint 50 borosgazda pincéjéből szolgáltattak be bordézsmát. A pincék nagy részét is 1755 és 1759 között építették. Az 1859-ben készült térkép szerint már összesen 108 pincét tartottak nyílván. A levéltári dokumentumok és térképek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Tehéntánci pincék építése már a XIV. században megkezdődött. A tehéntánci pincék tehát évszázadok óta a település raktáraként és rejtekhelyéül szolgált. .Kellett a pince a bornak, a verem pedig az élelmiszer elrejtésére és tárolására. A háborús csatázások idején pedig, az ellenség elől azokban rejtették el a kenyérnek való terményt, főleg a gabonát, a rozst. Az önkormányzat 2009-től minden év szeptemberében vidám szüreti felvonulást és szabadtéri zenés délutánokat (estéket) szervez, melyben az EPE is bekapcsolódik és közreműködik Napjainkban úgy háromszáz pince van Emődön . Tudomásom szerint ritkaság , hogy egy helyen ennyi pince van . A pincegazdák összefogása eredménye képen 2008. szeptember 24-én megalakult az Emődi Pincegazdák Egyesülete (EPE) közhasznú szervezet. Az egyesület célja: Emőd település történelmi pincesorainak megóvása, a pincék természetes és mesterséges környezetének megőrzése, a borkultúra népszerűsítése, A pincesor kellemes környezete különböző rendezvények :borverseny, bortúra , majális , zsíros kenyér parti , főzőversenyek helyszíne is , mely sok ember kikapcsolódását , örömét szolgálja .

02_0_t 02_3_t 02_4_t
02_5_t 02_6_t 02_7_t
 


Források:
Források:
(B.-A.-Z. megyei Levéltár Mezőcsáti részlege. Miskolc Pénzügyi Igazgatóság VI-101/b. 1859.
Emődi Pincegazdák Egyesülete (Alapító ok írat)
Emőd Városi Önkormányzat Irattára
Borsod Megyei FöldhivatalIrattára
Czecze József: Szőlők és pincék „Emődön, a jó földön”