Lázbérci Víztározó

Kategória: TERMÉSZETI KÖRNYEZET
Cím/hely:


A Lázbérci -víztározó Észak-Magyarország egyik legnagyobb víztározója, amelyet a Bánpatak völgyének elzárásával hoztak létre 1967-68-ban azzal a céllal, hogy biztosítsa a Sajó-völgyi iparvidék vízszükségletét és ellássa a környező településeket ivóvízzel.

A 6,2 millió m3 víztömegű mesterséges tó, azóta is meghatározó szerepet játszik a környék életében. Területe az 1975-ben létrehozott lázbérci Tájvédelmi Körzet része, amely Észak-Magyarország első ilyen védettségű tájegysége.

Az Upponyi-hegységben lévő, festői szépségű, meredeken lefutó erdős hegyoldalakkal övezett, Y-alakú mesterséges tó 77 hektáron terül el, Uppony és Dédestapolcsány között, az Upponyi-szoros folytatásában, a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozó Lázbérci Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területén, 200 méteres tengerszint feletti magasságban.

A tározó Uppony felőli részé meredek sziklafalak, törmelékljetők, továbbá barlangok (köztük az upponyi 1.sz. kőfülke), valamint jellegzetes "kögombák" láthatók. Közigazgatásilag Borsod-Abaúj-Zemplén megye (az egykori Borsod vármegye) nyugati részén fekszik.

A környező erdőket zömmel tölgyesek és bükkösök alkotják. Gyakori a galagonya, a mezei juhar és az ostorménfa.

A tó, mint rekreációs terület is közkedvelt, habár fürödni tilos benne, de a parti horgászat- szigorúan engedélyhez kötve, szezonális és napszakos jelleggel - lehetséges.

A tározóban jelentős állománya él a következő halfajoknak: ponty, amúr, sellő, harcsa, keszeg, csuka, kősügér, compó, balin, busa, naphal. Új világrekord is született 2017-ben, a lázbérci horgászok nagy büszkeségére Boros Tibor sporthorgász, 0,22 milliméteres főzsinórral egy 135 cm-es, közel 80 kg-os busát emelt a partra.

 

A Lázbérci-víztározó, mint ivóvízbázis:

A lázbérci vízmű mintegy 150 ezer ember egészséges ivóvízellátását biztosítja, az Ózdi, a hevesi és a Borsodi Regionális Vízellátási rendszeren keresztül. Ez a kapacitás teszi ki az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. víztermelésének az egynegyedét. VÍZBÁZISA ALAPVETŐEN A bÜKK ÉSZAKNYUGATI RÉSZE, AZ ORSZÁGOSAN IS ISMERT SZALAJKA-VÖLGGYEL, amelyben csordogáló Szalajka patak nevet váltva Bán patak néven ömlik a tározóba. Másik oldalról is karsztvizet kap a tározó, nevezetesen az Upponyi-hegység vizeit.

235_0_740.jpg

 

 


Források:
www.ervzrt.hu