Derenk - a lengyel romfalu

Kategória: KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
Cím/hely:
Weboldal: www.szogliget.com, www.derenk.hu, www.szadvar.hu

Derenk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, közvetlenül a szlovák határ mellett, Aggtelektől 23 km-re, Miskolctól pedig kb. 50 km-re található romközség.

Az elmúlt század hetvenes éveiben a magyar etnográfusok hívták fel a lengyel kutatók figyelmét arra, hogy egy másik B-A-Z. megyei településen: Emőd-Istvánmajorban, amely a megye déli részén helyezkedik el, él a töredék nép, melynek a tagjai még mindig őrzik a lengyel nyelvet. A Jagelló Tudományegyetem Szláv Néprajzi Tanszéke és Poloniai Kutatások Intézetének munkatársai 1977 és 1980 között végeztek terepmunkát Istvánmajorban. Az összegyűjtött anyagból egy könyvet szerkesztettek, amelyben közzétették kutatási eredményeiket.

Kutatás eredménye eléggé meglepő volt: Emőd-Istvánmajorban élő lakosság nem más, mint az 1940-ben Derenkből kitelepített emberek, akik még több mint 200 év után is beszélnek más nyelven, mint a környező lakosok, mégpedig a lengyel nyelvhez tartozó góral tájnyelven, ami egyenes következtetése az első derenki telepesek származásának. A Derenk falut 1717-től szervezett betelepítéssel egészítette ki a birtokos (Esterházy herceg) a kevés számú magyar lakosságot, amely főleg az akkor terjedő pestisjárvány következtében jelentősen megfogyatkozott. A Szepességgel északnyugaton határos lengyel nyelvterületről az egykori górál (lengyel hegylakó pásztor) nemzetség tagjai telepedtek le itt, akiknek szlovákosnak tűnő beszéde a mazovi nyelvjárást őrizte meg.

Magyarország helyiségeinek 1773-ban készült hivatalos összeírása már egyértelműen közli, hogy Derenk lakói származásukat tekintve szlávok, akiket tótoknak neveznek. [1] A betelepülés tovább folytatódik, amit pl. az 1865. évi községi földkönyv is közli, miszerint még mindig érkeznek új lengyel betelepülők, akik úrbéri zsellérekként lesznek bejegyezve.[2]

Az 1941. évi népszámlálás (tehát röviden a falu széttelepítése előtt) adatai szerint a falu népessége 443 fő, ebből 236 férfi és 207 nő.

Az utolsó összlétszámi jelentés az 1942-es évi adat, mely szerint a falu lakossága, akikre már az áttelepítés várt, 439 fő volt.[3]

A falu népessége az idők során nem igazán mutatott növekedést - ennek legfőbb oka a település természeti adottságaiban keresendő. Kevés volt a művelhető terület a hegyekkel körbezárt völgyben, s nem növelhetett tovább. Derenk a meredek hegyoldalakkal és kopár kősziklákkal körülvett hegyi település volt. Az egyik sajátosságához tartozott, hogy az épületek nem a falu sekélyesebb déli határában folyó Ménes- patak völgyében húzódtak meg, hanem a hegyek közé beékelődve egyetlen út mentén sorakoztak egymás után. A falu határának művelését a karszt és a szántóterület nagymértékű elaprózódása határozta meg.[4]

Derenk ivóvízellátását a vidék geológiai szerkezetét meghatározó karszt szabta meg. Általában a karsztvidéken a víz hiánya és gyér előfordulása befolyásolta a települések térbeli elhelyezkedését. Ritkák az olyan települések, melyek a karsztok belsejében találhatók. Ezek közé a ritka településekhez tartozik Derenk. A faluban mély karszt fenekéből „ablakrésként” előbukkanó víz tette lehetővé a letelepedést és a folyamatos emberi életet. Öt forrás volt a településen. Ezek a források voltak a falu közös kutjai.[5]

Az akkori viszonyokat tekintve más településektől szinte teljesen elzárt hegyi falu volt Derenk. A legközelebbi település Szögliget 7 km-re található. A vasútállomás Szin községben 15 km-re volt. A közlekedés nagyon rossz a faluhoz vezető köves hegyi úton. Ha nagyritkán elhagyták a derenkiek a falut, akkor is főleg gyalog mentek. A természeti környezet elzárta az itt élőket, de ami még inkább növelte az itt lakók és a szomszéd falvak lakosai közötti távolságot az a magyarok számára a derenkiek által beszélt idegen nyelv volt, amit a környező színtiszta magyar települések lakói nem akartak elfogadni.[6]

A falu kitelepítése és lerombolása:

A Derenkhez közeli Szelce-puszta valamikor egy tanya volt, ahol erdőgazdaság működött, vadban igen gazdag volt ez a vidék - nyúlra, őzre, rókára, vaddisznóra vadásztak itt. A két világháború közötti időben Andrássy gróf eladta az államnak a Derenk környéki erdőket, ahol a kormány vadaskertet hozott létre, és ide hívta meg a külföldi vendégeket vadászni.[7]

1933-ben Horthy Miklós kormányzó vadászterülete lett ez a hely. A Földművelésügyi Minisztérium 1940-ben határozatot hozott, mely szerint a Derenk község határában lévő ingatlanokat az Országos Földhitelintézet megvásárolja az állami koronauradalom részére.

1943-ban a derenki iskola épületében tartott ülés szerint a területeket az Országos Földművelésügyi Minisztérium küldöttei az állami koronauradalom gödöllői igazgatóságának birtokába adták át.

Az első, legfontosabb lépés a terület kiürítése, a lakosság eltelepítése, az új lakóhelyek kijelölése volt.

Ahhoz, hogy a Derenken élőket kitelepítsék, elsősorban a csereterületeket kellett biztosítani nekik. Ezeknek a területeknek egy részét a Derenkhez közel eső Szendrőben, Ládbesenyő-Andrástanyán, Martonyiban, valamint a Miskolc közelében lévő Sajószentpéteren, Emőd- Istvánmajorban és Vattán jelölték ki. A Derenkről való áttelepítés összesen 173 családot érintett.[8]

Azonban nem minden család hajlandó volt kiköltözni. Így, a 23 családdal közölték, hogy amennyiben nem hagyják el a területet 1943. november 1-ig, akkor kilakoltatják őket. A területükön tovább nem gazdálkodhatnak majd. A határidő lejárta után az el nem szállított terményeik és más egyéb ingóságaik is a királyi kincstár tulajdonába mennek át, ingatlanjaikkal együtt.[9]

Sem az üggyel foglakozó állami szervek, de a községi képviselőtestület sem szólt bele, hogy ki hová költözzön. A családok maguk dönthették el, ki melyik területre megy majd. A végleges csereterület kiválasztására azután került sor, miután személyesen is megtekinthették a kínálatot. A családok, rokonok nem mindig tudtak egy helyre költözni.[10]

Végül, a legnagyobb létszámban és egy tömbben elhelyezett házhelyekre az Emőd-Istvánmajort választók költöztek el.

Egyetlen család maradt Derenken 1944-ben, Babarcsik István és felesége. A nekik felajánlott csereterület nem fogadták el. Babarcsik Istvánnak az elnéptelenedett faluban a megélhetése továbbra is biztosított volt. Az erdőgazdaság ajánlott fel munkalehetőséget neki: fuvarozott, gondozta és védte a már elültetett facsemetéket a vadak ellen.[11]

Így tehát a Babarcsik család végleg ott maradt. Ott öregedtek meg - csak akkor hagyták el a falut, és költöztek el Szögligetre a gyerekükhöz, amikor már nem tudnak önállóan gondoskodni magukról.

Az áttelepítés után a régi emlékek megszépültek, idillikussá váltak. Derenkiek is a falujukat már csak néha emlegették, beismerve, hogy bizony, sokszor keserves küzdelmet folytattak a mindennapi megélhetésükért a hegyek közé ékelt faluban. Az áttelepítés gondolata Horthy Miklós fejében fogalmazódott meg, és az őt kiszolgáló bürokrácia hajtotta végre ezt. Horthy tettét a későbbi közvélemény és politikai rendszer elítélte (több könyvben és újságcikkben támadták őt ezért az intézkedéséért), de mégis az áttelepített derenki emberek ezt a változást nem feltétlenül tragédiaként, hanem egy szükségszerűen bekövetkező eseményként élték meg.

A közvélemény negatív hangja ellenére derenkiek Horthy nevét mindig tisztelettel említették és említik a mai napig is. Az áttelepítés ugyan mély nyomokat hagyott bennük és az utódjaikban, de ez a maroknyi nép számára - jövőjét és fennmaradását illetően – mégiscsak pozitív hatású volt. Főleg gazdasági szempontból jutottak sokkal jobb lehetőségekhez az új lakóhelyükön. Ezt a későbbiekben ők maguk is elismerték.

Azonban Derenkhez még a mai napig is visszahúz a szívük.

1990 óta minden évben búcsút tartanak Derenken. Ezt az eseményt már az Országos Lengyel Kissebségi Önkormányzat (jelenleg: Országos Lengyel Önkormányzat) is támogatja.  Az istvánmajoriak 1994-ben kápolnát építtettek a lerombolt templom helyén. A Szögligetre időközben elkerült templomi kisharangot minden derenki búcsú alkalmával elviszik a kápolnába, és ezzel harangoznak a szentmisén.

2005-ben a derenki temetőt is rendbe hozták. Ahol őseik vélt sírhelyeit feltételezték, oda jeltelen keresztfákat állítottak. Az Országos Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat végső célja a mai derenki romközség skanzenné nyilvánítása. Ezzel Derenk az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságával történt egyeztetés értelmében a jövőben bekapcsolódik a térség történelmi- turisztikai vérkeringésébe.

Források:
• Hemmert, Maria, 1972: Lengyel falu Magyarországon.- Élet és Tudomány XXVII. 32. szám 1509-1514. oldal
• Kassai levéltár, 22430
• Közhivatalaink cím- és adattára 1935-36., 1938. 1942.
• Bődi Erzsébet: Egy magyarországi lengyel falu táplálkozása. Debrecen, 1984.
• Krasinska Ewa – Kantor Ryszard: Derenk és Istvánmajor. A lengyel telepesek utódainak története és kultúrája. Borsodi Kismonográfiák 31. Miskolc, 1988
• Derenk és Istvánmajor- Lengyel telepes falu néprajzi kutatása. Hermann Ottó Múzeum Évkönyve XVII- XVIII. Miskolc. 341- 358. oldal
• Rémiás Tibor, 1995: Derenk vallásos népélete. Kultúra és Tradíció. I. kötet. 355-367. oldal
• Rémiás Tibor,2004: In memoriam Derenk- A derenki lengyelség nyomában. A temetőkutatás eredményei az egyházi halotti anyakönyvek alapján. Miskolc- Budapest.
• Rémiás Tibor, 2005.: In memoriam Derenk II.- A derenki lengyelség kapcsolatrendszere a házasultak egyházi anyakönyvei tükrében, Miskolc- Budapest.
• Bődi Erzsébet: A néprajzi kutatások hatása a Derenkről kitelepített lengyelek identitására. A Herman Ottó Múzeum évkönyve, 47. /2008.
• Kamocki Janusz: Derenk : trzysta lat historii : háromszáz év történelem. Białka Tatrzańska, 2017.
• Kovács Beáta: Derenk, a halott falu. In: Ózdi körkép : a város lapja. - 1. évf. 20. sz. (2009. nov. 27.), 10. p.
• Kowalczyk Anna: Derenki lengyelek Góral-lengyel-magyar szótára = Słownik Gwarowy mieszkańców Derenku i ich potomków. Borsod-Torna-Gömör-Egyesület, Edelény, 2012.
• Krasińska Ewa: Derenk és Istvánmajor lengyel telepes falu néprajzi kutatása. In: Herman Ottó Múzeum évkönyve = Annales Musei Miskolciensis de Herman Ottó Nominati / [Bodó Sándor és Kunt Ernő közreműködésével szerk. Szabadfalvi József] ; [a Herman Ottó Múzeum kiadása]. - Miskolc : Herman Ottó Múzeum, 1979. - p. 341-358.
• Pál Kata: A kihalt romközség : Derenk múltja és jelene. In: Turista magazin : a Magyar Testnevelési és Sportszövetség OT és a Magyar Természetbarát Szövetség turisztikai, kemping, szabadidő folyóirata,. – Budapest, 2003.
• Poros Andrea: Derenk (diplomadolgozat). Miskolc, 2000.
• Rémiás Tibor: Derenk : a szádvári uradalom lengyel (górál) telepesei a herceg Esterházyak és gróf Andrássyak földesurasága alatt. Dominium Könyvkiadó, Miskolc, 2008.
• Rémiás Tibor: Derenk, a leghűségesebb magyar falu : lengyel sziget a magyarság tengerében. In: Royal Club : információs és társasági lap 6. évf. (2005. nov.), 23. p.
• Szűts István Gergely: Határváltások a Bódva-völgyében : Jablonca és Derenk 1920 és 1945 közötti kapcsolathálóinak vizsgálata. In: Néprajzi látóhatár : a Györffy István Néprajzi Egyesület folyóirata. - Budapest : Györffy István Néprajzi Egyesület. - 15. évf. 1-2. sz. (2006), p. 23-37.
• Rémiás Tibor, Sutarski Konrad (szerk.): Derenk : a magyarországi lengyelség emlékhelye = pamiȩć polskiego Derenku = memorial place of the Poles in Hungary. Miskolc : Dominium Könyvkiadó ; Budapest : Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára, 2008.