Szomolyai rövidszárú feketecseresznye

Kategória: AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG
Cím/hely: Szomolya


Szomolyához köthető a helyben termő, szomolyai rövidszárú fekete cseresznye (Prunus avium). Ez egyúttal a fajta neve is. Cseresznyefája eredetileg direkttermő, nemesítése az 1970-es évek közepétől kezdődött, az érdi fajtanemesítő Állomás által. A visszanemesítést az 1970-es években id. Brózik Sándor, Korponay Gyula, Zatykó Imre kísérletezték ki. A híre gyümölcs először az 1880-as években tűnt fel a piacokon. A mezőgazdasági termékeken belül ez az a fajta, ami külföldre is eljutott, elsősorban Bécs és Németország piacaira az 1920-as, 30-as években.

Más elnevezések, amelyeken említik: szomolyai rövidszárú, szomolyai édes, szomolyai fekete.

A cseresznye egyedi jellemzői, amelyek különlegessé teszik: az intenzív színanyag,  a szív alak, a magas szárazanyag tartalom.

Sötétvörös leve a feldolgozás során sem fakul.

A fa 4-5 éves korában kezd teremni évről-évre többet. Legintenzívebb érése során 100-120 kg gyümölcs is leszedhető. A fa életkora 70-80 év is lehet, az ettől idősebb fák is teremnek még kisebb mennyiséget. Az ősi faj jellegzetessége, hogy csak Szomolya község közvetlen környékén található meg. Ma már az ősi fák egyedszáma sajnos 500db alatt van. Fő előfordulási helye: Szomolya, Gyűr-oldal, Pazsag, Méti-hegy, Vén hegy. Ezeken a területeken az enyhén lúgos utóvulkáni eredetű andezit és riolittufával kevert talajok teszik lehetővé elterjedését. 2007 évben a legtömegesebben a nemesített fajta fordult elő. A fajta jellegzetessége, hogy bárhol telepíthető, ahol korai érésének megfelelő éghajlati viszonyok állnak rendelkezésre.

A szomolyai fekete cseresznye fája középerős n9vekedésű, sűrű ágrendszerű, gömb alakú koronát nevel. Felhasználása: a frissen történő fogyasztáson kívül nagy szárazanyag tartalma és kiváló íze miatt, cukor hozzáadása nélkül készíthető belőle lekvár. Ízét, színét, húsa állagát, frissességét a felolvadás után is megőrzi. Intenzív színfestése miatt nedvét ételszínezékként használják. A szeszipar pálinkaként használja fel.

A belőle készült cseresznyepálinka különlegesen aromás.

A cseresznyepálinka igen keresett cikk. Őstermelőink vállalkozóink versenyeken is indulnak vele, amelyekről majdnem mindig kiváló minősítéssel térnek haza. Sokoldalú felhasználhatósága, keresettsége miatt egyre több őstermelő, vállalkozó foglalkozik ismételten fatelepítéssel, cseresznyetermesztéssel. A csemete bár előfordul kereskedésekben, igazában hiánycikk.

Az Európai Unió egyéb országai is érdeklődnek, mind a facsemete, mind a gyümölcs iránt. Évente, nagyszabású fesztivállal köszöntik a szomolyaiak a gyümölcs szüretét.

28_1_233x233xffffffxcrop.jpg