Miskolci Szimfonikus Zenekar

Kategória: KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
Cím/hely: Miskolc
Weboldal: www.mso.hu

Miskolc város zenei élete az 1860-as években kezdett szervezett keretekben megmutatkozni. Az 1869-ben alakult Zenekedvelők Egyesülete mellett megalakult a Miskolci Daláregylet. Az első nyilvános zeneiskola 1901-ben jött létre, 1926-ban megépült a Hubay Jenő Zeneiskola, a város zenei életének modernkori központja, melynek épületéből terebélyesedett ki a háború utáni időszak miskolci zenei élete. 1928-tól valamennyi vonós, fúvós és ütőhangszer oktatása jó körülmények között, az iskolában zajlik. Ma ebben az épületben működik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola is. 1901-től a Filharmóniai Társaság rendszeresen szervez koncerteket a városban. Önálló zenekara a városnak 1963-tól van, amikor is megalakult a Miskolci Szimfonikus Zenekar, mely sokáig a vidék egyetlen függetlenített zenekaraként működött. Taglétszáma a megalakulás utáni első évtizedben 60 fő volt.  a zenekar közvetlen előzménye a Diósgyőr-Vasgyári Zenekar, a Liszt Ferenc Filharmonikus zenekar és a színház zenekara volt.

Az elmúlt évtizedekben a zenekar professzionális, a magyar zenei életben vezető szerepet betöltő zenekarrá vált. Alapítója Mura Péter karnagy volt, aki 1984-ig látta el a karnagyi teendőket. A zenekar elhelyezése sokáig alkalmi megoldású volt, majd 1984-ben költözött ma végleges helyére a miskolciak által Malomnak ismert épületbe. A zenekar valamennyi általánosan ismert hangszerrel rendelkezik. Sokáig önálló hangversenyterem nélkül működtek, leginkább a Miskolci Nemet Színház adott helyet a fellépésekhez. A Művészetek Háza létrejöttével 600 fős koncertterem nyílt meg a zenekar számára is. Évente mintegy 80-90 koncertet adnak, melyek bérletes és bérleten kívüli estek egyaránt. A megyében Miskolcon kívül leginkább Sárospatakon és Tiszaújvárosban szoktak fellépni a zenekar, de rendszeresen koncerteznek más hazai nagyvárosban és Budapesten is. Számos külföldi koncertfellépés és turné is jellemezte a zenekar előző évtizedeinek letét.

Lemez, rádió és televízió felvételek sokasága van mögöttük. A 2001-ben elindított Miskolci Operafesztivál kitűnő lehetőséget tartogat a fellépésekre.

69_0_740.jpg

 


Források:
Sír László: Miskolc város zenei élete