Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értéktár Bizottság
Elnök: Bánné dr. Gál Boglárka
Tagok: Balla Éva 
  Budai Erzsébet 
  Kulcsár Ildikó 
  Miklós Árpád 
  Szajlai János 
  Váraljai Zoltán 
Székhely: 3525 Miskolc, Városház tér 1.
Email: ertektar(kukac)hivatal.baz.hu
   

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. július 11-én hozta létre Értéktárát és alakította meg Értéktár Bizottságát, mely azóta folyamatosan ülésezik a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény 4. §-ában meghatározott feladatainak ellátása érdekében.

A Bizottság arra törekszik, hogy a megye területén fellelhető nemzeti értékeket feltárja, azonosítsa, összegyűjtse és rendszerezze. Munkájuk eredményeként több érték került elhelyezésre a Vármegyei Értéktárban - így az elsők között a cigándi apróbéles, a sajópálfalai Könnyező Kegykép, a riolittufa pince faragás hagyománya, a szomolyai rövidszárú feketecseresznye, valamint több miskolci, sárospataki, tokaji, mezőkövesdi természeti, kulturális és épített érték is felvételre került -, a Hungarikumok Gyűjteményében pedig már a hungarikumok között szerepel a Vizsolyi Biblia és a Vizsolyi Református Templom.

A Bizottság folyamatosan várja az újabb javaslatokat, melyek benyújtásához a 06-46/517-787-os telefonszámon kapható segítség.

Az értékeket tartalmazó javaslatokat – benyújtásukat bárki kezdeményezheti – azonban az adott település települési értéktár bizottságához szükséges elsősorban benyújtani.

Az értéktárak értékekkel való megtöltése közös feladatunk, ezért azok összegyűjtéséhez mindannyiunk közreműködése szükséges.