Zsóry Gyógy- és Strandfürdő

Kategória: TURIZMUS ÉS VENDÉGLÁTÁS
Cím/hely: Mezőkövesd
Weboldal: http://www.zsorv-furdo.hu/

A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő Észak-Magyarország legnagyobb forgalmával rendelkező gyógyfürdője. A melegvizet - olaj után kutatva - 1939-ben találták meg Zsóry Lajos országgyűlési képviselő földjén 875 méter mélyen. A vízoszlop 23-30 méter magasra tört fel a talajszinttől mérve. A vizet a kútfejtől először a leválasztóba, majd onnan a fürdő medencéibe vezették. A kút percenként 3000 liter 62 °C-os vizet adott, teljesítménye és hőmérséklete is napról napra emelkedett, így néhány héttel később már percenként 5000 liter 68 °C-os víz tört a felszínre. Zsóry Lajos először palackozott formában hozta forgalomba a termálvizet, majd átadásra került az első fürdőmedence is 1940-ben, amely azonban a háború alatt teljesen tönkrement.

A víz gyógyító hatása miatt hamar közkedvelt lett a környék lakosai körében. Az akkori Községgazdálkodási Vállalat a régi medence mellé egy nagyobb medencét épített, és bővítették a zuhanyzókat.

A víz kémiai és fizikai vizsgálatát az 1950-es években végezték el, és megállapították, hogy értékes termálvíz, amely kalcium-magnézium-hidrokarbonát-klorid-kén összetételű. Hivatalosan 1968-ban nyilvánították gyógyvízzé. Ezután megépítették az ikermedencét is. 1963. január l-jén a Községgazdálkodási Vállalattól a Borsod megyei Vízművek vette át az üzemeltetést. A nagyarányú fejlesztést 3 db nagyteljesítményű új kút fúrásával kezdte meg a vállalat a szűkös melegvízkészlet növelésére, a továbbfejlődés vízbázisának biztosítására. 1971-ben fedett fürdöcsarnok, fedett folyosó, savazó és raktár, kert, járda, park, kerítés és térvilágítás épült. 1972-73-ban reprezentatív főbejárat épült, számos szolgáltató pavilonnal. Új terület kisajátításával kétszeresére bővítették a fürdő zöld területét.

A nagy anyagi ráfordítások, átalakítások miatt már a '70-es évek közepén országosan elismert, színvonalas fürdővé fejlődött. 1975-76-ban 16,5 millió forint beruházással megépült a 3 db 3000, összesen 9000 férőhelyes öltöző, amely soha nem lett teljesen kihasználva. Két épületet gyermeküdülővé alakítottak, a harmadikat pedig apartmanházzá. 1977-ben a gyógyfürdőhöz építettek egy nyitott medencét. 1979-ben egy 72 m átmérőjű, gyűrű alakú medencekomplexumot építettek, melynek belső szabad terében egy 50 méteres sport illetve hullámmedence helyezkedik el. A legkorszerűbb vízkezelést Ausztriában vásárolt szűrő-forgató berendezésekkel biztosították az új medencékben. 1980-ban megnyitották az autós kempinget, amely a vendégek számának növekedéséhez vezetett. 1980-81-ben felépült a gyógyászati épület, amely közel 5 millió forintos beruházás volt. 1983-ban a fürdőt az Egészségügyi Minisztérium gyógyfürdővé nyilvánította. 1988-ban, magánberuházásban megépítették az óriási vízi csúszdát. 1990-ben átadták a ragasztott faszerkezettel fedett, feszített víztükrű uszodát. A fürdőt 1994-től a Mezőkövesdi Városgazdálkodási Zrt. üzemelteti, amely Mezőkövesd város tulajdonában áll. Még ebben az évben lebontották a régi kabinok maradványait és helyükön stílusában az uszodához illeszkedő 8 egységes pavilonsort építettek. 1997-ben új légkondicionáló berendezést szereltek fel a gyógyfürdőben, valamint az öltözőjének teljes felújítása is megtörtént. Az uszodába padlófűtést szereltek be és szaunát építettek.

1999-ben új gyógyfürdő bejáratot készítettek, valamint fűtéskorszerűsítés is történt. 2000-ben a hullámmedence burkolatának teljes cseréje történt, 2001-ben pedig egy új 100 m3-es gyermekmedencét építettek. 2004 májusában átadásra került az új gyógyászati részleg valamint az új csempézett kinti gyógymedence. Elkészült az élménymedence, amelyben 5 db dögönyöző, 1 db gomba, valamint pezsgőpadok is találhatóak. Átadták a fedett részben található jakuzzit, amely 6 fő befogadására alkalmas. 2005-ben készült el a körmedence burkolatának cseréje, valamint új élményelemekkel is bővült, pl. csúszda, zuhatagok, sodrófolyosó. A 2004-es és 2005-ös fejlesztések a PHARE program támogatásával valósultak meg.

Dél-Borsod, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az észak-magyarországi régió egyik legjelentősebb fürdőjében 2011. júliusával új időszámítás kezdődött. „A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fejlesztése Mezőkövesden" című nyertes pályázat révén mintegy 1,2 milliárd forint összértékű komplex beruházás valósult meg a fürdőben. A fejlesztés keretében új, korszerű, a fürdőzők minden igényét kielégítő szolgáltatásokkal bővült Mezőkövesd strandja. A pályázati forrásból megvalósuló beruházás révén megépült egy közel 700 m2-es wellness és szaunarészleg, amely különböző szolgáltatásokat kínál a felfrissülni vágyóknak. A wellness részleg mellett két, impozáns gyermekmedencével is kibővült a fürdő, amely mellett egy játszósarkot is kialakítottak, hogy a gyermekek felhőtlenül, felszabadultan tudjanak játszani. Új szolgáltatásként jelenik meg a gyermekmegőrző, amely segíti a szülők nyugodt pihenését, míg gyermekeik biztonságban, modern környezetben, felügyelet mellett lubickolhatnak.

Az elmúlt esztendőben a fürdőzők örömére megújult a régi, meszes falu ikermedence, amely teljesen új és korszerű, új szórakozási elemeket tartalmazó külsőt kapott. Az új szolgáltatások mellett a strand vezetői nagy hangsúlyt fektettek a beruházás megtervezésekor a komfortosságra, a minél gyorsabb kiszolgálásra. Ezt a célt szolgálja az öltözők építése, amely keretében nagymértékben megnőtt a strand öltözőinek befogadáképessége. A megvalósult fejlesztések következtében egy teljesen új arculatú, komfortos,  a nyugodt pihenést jelentő szolgáltatásokat vehetnek igénybe a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőbe ellátogatók.

A fürdőfejlesztés újabb ütemének előkészületei 2011-ben kezdődtek meg. Egy évvel később, 2012 októberében nyílt lehetőség „A Zsóry-fürdő komplex fejlesztése, gyógyászati és új élményelemekkel való bővítése című ÉMOP 2.1.1-es pályázat benyújtására. A projekt összköltsége mintegy bruttó 1,4 milliárd Ft. A kivitelezés összege nettó 921 millió Ft, amiből 499 millió Ft-ot nyert el támogatásként a működtető az önkormányzati tulajdonú Mezőkövesdi Városgazdálkodási Zrt., míg a fennmaradó összeget az önkormányzat önerőből finanszírozza. A fejlesztés nagyon komplex, hiszen több területet is érinteni fog. A beruházás egyik legfontosabb eleme az uszoda teljes felújítása, valamint egy új fedett élménypark építése lesz, amely élményelemek mellett egy várhatóan négy csúszdából álló, ún. csúszdaparkot is magában foglal. Ezen felül felújítják az uszoda teljes vízgépészeti rendszerét és gyakorlatilag a medencetest kivételével teljesen átalakul az épület, ahol új pihenőhelyeket és szociális helyiségeket alakítanak ki. A fürdő kerítését szintén korszerűsítik. Új beléptető kapu létesül, melyet az Olajfa úton alakítanak ki, így tehermentesíteni tudják majd a főbejáratot. Januártól bevezették az új online pénztárgépes rendszert, továbbá a zárt térben egy új belső karórás rendszer kerül bevezetésre, míg a fürdőben valószínűleg marad a karszalagos beléptetés. A C épületet szintén felújítják, ahová ezt követően beköltöznek a vendéglátóegységek, így a faházas vendéglátóhelyek megszűnnek. Nagyon fontos és súlyponti eleme lesz a beruházásnak egy új kút fúrása, amit a II-es kút mellett, úgynevezett melléfúrásos technológiával alakítanak ki. A fürdő vízellátását jelenleg két kútról biztosítják, de az új kút a megépítés után átveszi majd a II-es kút szerepét, amit a felújítást követően tartalékkútként fognak használni. A rendezvénypark területén átalakítják a villamossági rendszert és egy színpad is fog megépülni. A Napfürdő és az Olajfa út felöli részen világítással ellátott röplabda és focipálya létesül. A sportpályákat nyitvatartási időn túl is szeretnék üzemeltetni, ennek köszönhetően új szabadidős program lehetőségével is várják majd a látogatókat. A fürdő zöldterületei is megújulnak. Tervek között szerepel a teljes faállomány átvizsgálása és a jelenlegi rendszer átalakítása, továbbá a terület virágosítását is elvégzik. Ehhez kapcsolódóan a fürdő egy részén öntözőrendszer épül, melyhez mobil csatlakozási pontokat fognak kialakítani.

A 11 hektáros gyönyörűen parkosított fürdő 21 medencével rendelkezik. A szórakozást, felfrissülést hullámmedence, élményelemekkel gazdagított felnőtt- és gyermekmedencék szolgálják. Az egész évben nyitva tartó fedett fürdőben 3 különböző hőfokú gyógymedence, uszoda, pezsgőfürdő, szauna és gyógyászati részleg áll a vendégek rendelkezésére. A Zsóry-fürdő szolgálja ki 1986 óta a 2006-ban közel kétszáz ágyassá bővített Mozgásszervi Rehabilitációs Központ balneológiai kezelésre beutalt betegeit is.

A fürdőben folyamatos fejlesztések zajlanak, hogy megfeleljenek az egyre nagyobb minőségi követelményeknek, és hogy egyre színvonalasabb szolgáltatásokat tudjanak nyújtani.

108_0_300.jpg

 


Források:
http://www.zsorv-furdo.hu/